ÁLOMBÓL VALÓSÁG

TEXT: ÉVA PAP
PHOTO: FAJKA CECILIJA

A vágyaink bizsergetőek vagy égetőek, és egy belső erő hajt bennünket, hogy valóra váltsuk azokat. Mindez azért van, mert fontos, hogy tör­ténjen velünk valami, ami nekünk jó.

A segítség mindenkinek megadatik aki kéri, le­gyen bármilyen a kiinduló helyzete. Az is igaz, hogy nem mindenki egyenlő eséllyel indul. Mégis hiszem: az, hogy hol tartunk, milyen az út, ame­lyen haladunk, az nagyban saját döntéseink és tetteink vagy éppen passzivitásaink következmé­nyei és az, hogy saját magunkért, az életünkért, a sikereinkért mit teszünk meg.

Íme egy recept, ami segíthet vágyaink valóra vál­tásához. És ha a hozzávalóink megvannak, az univerzum támogat minket.

Fókuszáljunk az álmainkra és vágyainkra

Az a különbség az álmok és az álmodozás között, hogy az álmok valóra válthatók, az álmodozás pedig köddé. Az álmok az „akarom” hozzáállás, az álmodozás pedig a „majd az élet elrendezi” attitűd párosa.

Valamit valamiért

Lényeges, hogy tegyünk az álmainkért, mert az eredmények nem pottyannak készen az ölünkbe.

Mindig vannak nehézségeink és akadályaink az úton, de ezek összességében nem érnek fel azzal az érzéssel, hogy nem érdemes csinálni. Vagyis attól, hogy lesznek történések, amik a kedvünket szegik időlegesen, még továbbra is szerethetjük azt, amit csinálunk.

Társak akik belénk karolnak az úton

Ők azok, akiket magunk mellé kapunk: család, barátok, munkatársak, szerelmek, ismerősök és ismeretlenek, akik néha elég, ha csak mellettünk állnak, és még jobb, ha bátorítanak és erőt ad­nak. Ők azok, akik húznak magukkal, támogat­nak vagy egyszerűen csak ránk mosolyognak, hogy szebbé tegyék a napunkat.

Kaphatunk pofonokat, ütéseket, sebeket mások­tól, és fáj nekünk, de ha nem azonnal, akkor majd később, egyszer csak felismerjük, ez is értünk történt.

Belső hang és elmélyülés

Nagyon fontos, hogy ebben a rohanó világban időről időre elcsendesedjünk, hogy az univer­zummal egy hullámhosszra kerüljünk, és hagy­juk, hogy megszólaljon egy belső hang. És figyel­jük, mit mond: csináld, vagy épp azt, hogy most ezt ne csináld.

Öröm érzés

Nem számít, hogy anyagilag, erkölcsileg, az élet bármely területén mit értünk el másokhoz ké­pest. Az számít, hogyan érezzük magunkat a bő­rünkben, szeretjük-e azt, amit csinálunk.

Amiben tisztán örömünket leljük, amit szívvel-lé­lekkel végzünk, ahhoz általában megkapjuk a tá­mogatást is, mint a következő történetben.

A hiányzó puzzle darabka

A nő hanyatt feküdt az ágyon, és kifújta magát. Élvezte a pillanatot, hogy végre nyugodtan ál­modhat. Ha benne volt az égő vágy valami iránt, akkor nem ismert lehetetlent. Ha már égett a tűz, akkor táplálta azt az álmaival, a hitével, és a cse­lekedeteivel, amelyek előbbre vitték.

Az üzlethelyiség mellé – amit nemrég vásároltak a férjével, – már csak a lottó ötöst kellene meg­nyerni, és minden sínen lenne, gondolta tréfásan. Azonban tudta, hogy az ő útja más.

A szemét behunyta és azt tervezgette, hogy mi­lyen legyen a padló, a falak, a katalógusokat és mintadarabokat tartó polcok elrendezése. És le­gyenek még székek, vízkék huzattal, mert azok mennének legjobban a pasztell falakhoz. Régóta vágyott arra, hogy az ügyfeleiket végre a lehető legszínvonalasabb környezetben fogadhassák.

Ahogy képzeletében belépett az ajtón, maga előtt látta a fogadó részt, és érezte a frissen festett fa­lak szagát, a kezét végighúzta a vendég kanapé puha bársony huzatán. Elégedettség töltötte el.

A telefonja hirtelen megcsörrent mellette.

– Most haladtam el a körúton az épület előtt – hallotta férjének izgatott hangját.

– Éppen tervezgetem az üzlet belsejét. Jól ala­kulnak a fejemben a dolgok. Mit láttál? – kérdez­te.

– Képzeld, az üzlet fölött lévő emeleti lakás abla­kába kikerült a tábla, hogy eladó.

– Mit akarsz ezzel mondani? – húzta össze sze­möldökét a nő, és feltámaszkodott.

– Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha még azt is meg tudnánk venni, átköltöztetnénk oda az iro­dát – mondta a férfi. – Milyen jó volna a kettő egy helyen, ugye?

– Zseniális ötlet! Meg kell vennünk azt a helyisé­get – válaszolta a nő lelkesen. Egész testét át­hatotta egy bizsergés, és egy gondolat, ami azt súgta, tovább kell menni ezen az úton.

– Az a baj, hogy már kiköltekeztünk. Honnan szerzünk rá pénzt? – kérdezte a férfi lemondóan.

– Én úgy érzem, ha a miénk kell legyen, akkor ez a miénk lesz – mondta a nő és arra gondolt, nem lehet véletlen, hogy a férfi meglátta a táblát, ami csak pár napja kerülhetett ki.

Az irodában az asztalát beborították a papírok, táblázatok, ő föléjük hajolva jegyzetelt. Össze­adta a várható bevételeket, kiadásokat, és a szá­mok azt mutatták, hiányzik a vételár harmada. Mindketten vágyták, akarták, olyan tökéletesen passzolt össze a két helyiség, mint a puzzle egy­másba illeszkedő darabjai. Csak az az összeg hiányzott.

Éjszakánként, amikor elcsendesedett körülöttük minden, lehunyták a szemüket, mélyen beszívták a levegőt, és kérték az univerzum segítségét. Hol egyszerű szavakkal, hol imádsággal, hol kivetí­tették maguk elé a képet, amit látni akartak. Ez így telt napról napra, éjszakáról éjszakára.

Egy nap a nő ismét az íróasztalánál ült. A táblá­zaton dolgozott, amelyben azt vezette, hogy az egyik projekten mennyi a cég várható nyeresége. Ellenőrizte a tételeket, osztott, szorzott, össze­adott és kivont.

Aztán összeráncolta a homlokát, amikor a koráb­ban kalkulált számot összevetette a mostanival. Valami nem stimmelt. Újra számolt. És még egy­szer utoljára, hogy biztos legyen. Aztán a telefon­jához kapott, tárcsázott. A telefon kicsörgött, és türelmetlenül várta, hogy a férfi jelentkezzen.

– Mi történt? – hallotta a hangját.

– Elszámoltam a nyereséget a nagy projektnél.

– Úristen – sóhajtott a telefonba a férfi.

– Kétszer annyi. Pontosan három millió, amennyi még hiányzik – mondta, és visított örömében.